Belső szervi mobilizáció
Leírás
A fasciális (kötőszövetes hálózat) mindent körbevesz a testünkben: a belső szerveinket, izmainkat, ízületeinket , ínakat, idegeket. A fascia hálózat mindent mindennel összeköt így testünk minden területe -a belső szervek és mozgató szervrendszerünk- egy rendszert alkot. A belső szerveink, éppúgy mint az izmaink vagy ízületeink, mozgásban vannak. Tehát a szerveink is mozognak a testünkön belül, csak ezt ugye nem érzékeljük. A belső szervek mozognak, amikor a törzsünket mozgatjuk vagy mozognak a légvételeinkor is, a rekeszizmunkkal együtt. A belső szerveink a fascia hálózaton keresztül belülről a csontrendszerünkön "függeszkednek". A belső szerveket körülölelő kötőszövet ugyanúgy lehet feszes, mint például, amikor nyakunknál lesz kötött, túlfeszült az izom/ kötőszövet, azzal a különbséggel, hogy a belső szerveink kötöttségét nem érezzük olyan direkt módon, mint egy izomét. Nagyon fontos a letapadt, kötött lágyrészeket lazítani és a szöveti feszültséget oldani, mind a mozgásszervrendszerben, mind a belső szerveink körül.
Egy egészséges fascia hálózat szabadon engedi, hogy a belső szervek el tudjanak egymáson csúszni, mozdulni, amikor például hajlítjuk vagy rotáljuk a törzsünket. A kötőszövetnek mobilisnak kell lennie, hogy a gyomor például ki tudjon tágulni, amikor eszünk vagy a tüdőnk be tudja fogadni a levegőt belégzéskor, illetve a a beleknek jól kell tudni összehúzódni és elernyedni, hogy továbbítani tudja a béltartalmat. Egy feszes, kötött, nem mobilis kötőszövet ezeket az alapvető mozgásokat nem fogja tudni kivitelezni. Tudni kel, hogy a szerveink nem csak a fascia hálózaton, hanem a közös beidegzésen keresztül is összeköttetésben vannak a mozgató szervrendszerünkkel. Így, ha valahol belső szervi probléma lép fel, ez mozgásbeszűküléshez, fájdalomhoz vezethet az azonos beidegzéssel rendelkező távolabbi ízületben. Sokszor a krónikus újra kiújuló, szűnni nem akaró, vagy mindig vissza-vissza térő ízületi panaszok hátterében valamely belső szerv nem megfelelő funkciója állhat. Például a jobb oldali váll panaszok (pl.: befagyott váll) hátterében a máj tokjának feszessége, nem megfelelő mozgása húzódhat.
Műtéti hegek is sok esetben hatással lehetnek a belső szervek illetve a mozgásszer rendszer működésére, mivel a kötőszövetes hálózat részét képezik.
A belső szervi mobilizáció menete
A belső szervek és a mozgásszervrendszeri panaszok közötti összefüggések feltérképezése után manuális fogásokkal, finom, lágy technikákkal, fájdalommentesen oldjuk a szervek kötőszövetének feszességét, amely segíti a letapadások kilazítását. Ezzel hosszú távon javulhat a belső szerv funkciója, a keringése, normalizálódhat a szerv mozgása, lecsökkenhet és majd megszűnhet idővel a kivetülő mozgásszervi panasz.
Mikor javasolt ez a kezelés?
-műtétek/ szülés után kb. 12 héttel
-megbetegedések következtében -létrejövő tartós ágynyugalom után
-tartós lélegeztetés után
-befagyott váll szindróma esetén
-krónikus ízületi-, mozgatószervrendszeri problémák
-emésztési problémák, puffadás
-menstruációs zavarok, nőgyógyászati problémák, (pl. méh, petefészek ciszták, endometriozis) melynek hátterében nem találtak szervi vagy hormonális okot
-egyéb belső szervi problémák melynek hátterében nem találtak szervi okot
-alvási problémák, tartós stressz
-klimaxos panaszok
-derékfájás
A kezelés során a kezelendő szerveket, testrészeket szüksége szabaddá tenni. Javasolt kényelmes ruhában érkezni.
A kezelések száma és gyakorisága teljesen egyénfüggő illetve nagy mértékben függ a fennálló panaszok jellegétől, mértékétől.
Általában 2-3 alkalom javasolt 2-4 hét kihagyással. Ez az idő szükséges ahhoz, hogy a testben a finom adaptációs folyamatok elinduljanak.
Egy kezelés 1-1.5 órát vesz igénybe.
Részletek
Rólunk
Szlogen
"Élj sokáig egészségben és boldogságban! "
Kik vagyunk?
Masszázs szolgáltatás
Cím
Párkány u. 36. Fszt. 1., Budapest
1-es kapucsengő